Jelenünk mindig múltunk különféle eseményeinek összességéből áll. Saját magyarországi német identitásunk jobb megértésének érdekében érdemes nemcsak családunk sorsával, hanem az egész népcsoport múltjával is behatóbban foglalkozni.
Az itt ajánlott, 2021-ben kiadott könyv szerzője is hasonló hozzáállással próbálta a magyarországi németek múltjának olyan részleteit megvilágítani, melyeket kevésbé vagy egyáltalán nem tartott kellően megvitatottnak.
A legegyszerűbb hangszerünk a saját hangunk, melyet szinte mindenki csaknem bármilyen körülmények közt „kéznél tart”. Az elénekelt dalok születéstől fogva, sőt még az előtt is nagyban hozzájárulnak az ember fejlődéséhez. A bölcsődalok pedig az emberi nyelv ritmusával és dallamával való első találkozást is jelentik egyben. Így nem csoda, hogy a magyarországi németek esetében is számos bölcsődalt, mondókát és gyermekdalt találunk. Az egyik legfontosabb gyűjtemény a legutóbb 2014-ben, változatlan formában kiadott Kinderlieder, Reime und Spiele der Ungarndeutschen című kötet, mely Karl és Grete Horak az 1930-as években folytatott gyűjtő- és dokumentációs munkájának eredményén alapszik, és ezzel a különféle települések nyelvjárásainak egy-egy apró szeletét is őrzi.
Continue reading „Agnes Klein – János Müller: Meine ersten deutschen Lieder”
A mára szinte „összeolvadt” ünnepnapok, a Mindenszentek és a Halottak napja alkalmából azokra az őseinkre, rokonainkra, ismerőseinkre és barátainkra emlékezünk, akik már nincsenek köztünk. Ezeken a napokon nagyon sokan keresik fel szeretteik sírját a temetőkben. Ez idő tájt többet gondolkodunk életről és halálról, illetve azon, hogy egyáltalán létezik-e bármi árnyékvilágunkon kívül? Ilyentájt talán azok is többet gondolkodnak ezeken a nagy kérdéseken, akik egyébként ritkán járnak templomba vagy kevésbé vallásosak. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy korábban, a magyarországi németek életében is alapvető szerepet játszott a vallásosság.
Szinte alig van olyan magyarországi német család, amelyet valamilyen szinten nem érintettek a második világháború alatti és utáni tragikus események. A magyar hadseregbe és az SS-be való besorozások, a szovjet hadsereg általi felszabadítás és egyben megszállás, a malenkij robotra való elhurcolások, a vagyonelkobzások, jogfosztások és elűzetések magyarországi németek tízezrei számára okoztak súlyos sorscsapásokat. Ezeket gyakran csak jó kapcsolatokkal, szoros családi összetartással és kis szerencsével tudták áthidalni, illetve túlélni. Habár a Magyarországon maradt magyarországi németeket az 1950/84. számú minisztertanácsi rendelet a magyarokkal újra egyenjogúvá tette, a népcsoport tagjai számára ez még évtizedekig nem hozott de facto egyenlőséget a többségi társadalommal szemben. Az NSZK-ban élő elűzöttek számára ugyanakkor az élet évről évre jobb lett. Így valóban hihetetlen, hogy az 1956-os forradalom alatti és az azt követő menekülteknek csupán mintegy 5 százalékát tették ki a magyarországi németek.
A Völgység az ún. Sváb-Törökország területén található kistérség, melynek központja és egyben legnagyobb települése is a magyarországi németek betelepítése óta Bonyhád. A többi magyarországi német településterülethez képest a svábok által – a 71 százalékos összlakossághoz mért aránnyal – az ország legsűrűbben lakott régiójának számított. Helyzetük az 1945 utáni vagyonelkobzásokkal, elűzetésekkel, internálásokkal jelentősen megváltozott. A bukovinai és székelyföldi székelyek, valamint a történelmi Magyarország felvidéki területeiről, illetve messzebbi vidékeiről származó magyarok betelepítése jelentősen átrajzolta az egész térség etnikai összetételét. A népcsoportok együttélése a kezdeti időszakban igen nehéz volt. Gyakran előfordult, hogy a sváb házakban az egykori tulajdonos és családja kénytelen volt egy fedél alatt évekig együtt élni odatelepített magyar telepes családjával. Ez természetesen igen gyakran vezetett súrlódásokhoz. Idővel a népcsoportok kibékültek egymással, egyre több lett a vegyes házasság, és a békés együttélés lett jellemző rájuk.
Azoknak, akik a magyarországi német gyökereikkel szeretnének foglalkozni és olyan településről származnak, melynek a múltja jól feldolgozott és dokumentált, sokkal egyszerűbb dolguk van, mert így tudnak valamire támaszkodni, hiszen így könnyebben felfedezhetik saját családi gyökereiket is. Igen gyakori, hogy az élmény- vagyis a déd- és nagyszülői generációból sokan még gyermek- és ifjúkorukat ezeken a településeken töltötték, és végül vagyonelkobzás, elűzetés volt a sorsuk, illetve sokan már nem is élnek közülük. Megmaradt rokon nélkül ma már – „időben és térben távol az ősök szülőfalujától” – szinte csak a múltat dokumentáló könyvekre lehet támaszkodni, amennyiben például a saját gyermekeinknek szeretnénk valamiről mesélni.
A nyelv a magyarországi német identitás egyik, ha nem a legfontosabb összetevője. A népcsoport a második világháborút követő évtizedekben elképesztő nyelvvesztést szenvedett el, mely még napjainkra is kihat. A német dialektusok közül sokat nem lehetséges megőrizni, mert azok sajnos lassan, de biztosan utolsó beszélőikkel együtt kihalnak. A német nyelvet manapság legtöbb esetben már csupán az óvodákban és iskolákban, gyakorlatilag mint idegen nyelvet tanítják és tanulják. Emellett a „régi világgal” a gyerekek szinte csak a népismeret órákon találkoznak. Számukra azonban az többnyire továbbra is nagyon idegen marad.
Az itt ajánlott, Hudi Katalin, a Herendi Német Önkormányzat elnöke által írt három színes, német nyelvű kis mesefüzet mindegyike igen alkalmas mind a nyelvi, mind pedig a népismereti órákon való használatra. A füzetek az olvasót egy sváb család egykori falusi életébe kalauzolják, amikor a hagyomány még a mindennapok része volt. Continue reading „Katalin Hudi: Liesl und Franzl / Die kleine, große Hilfe / Matrosenleben”
Az egykor a mai szerbiai Vajdaság területén, a Bácska déli részén élő Duna-menti svábokról ezidáig számos történeti és irodalmi mű született. Ezekben legtöbbször a különféle népcsoportok multietnikus környezetben való békés együttéléséről és/vagy a Duna-menti svábok második világháborút követő szenvedéstörténetéről olvashatunk.
Az itt bemutatott mű írója, Johannes Weidenheim 1918-ban Bácstopolyán Johannes Ladislaus Schmidt néven látta meg a napvilágot. Gyermek- és ifjúkorát Verbászon töltötte, ahol igen korán elkezdett foglalkozni az írással. Weidenheim a település (szerbül hasonló jelentésű Vrbas) nevéből vette későbbi írói álnevét. Ahogyan földijei közül több ezren, ő is Ausztriában, később pedig – 2002-ben bekövetkező haláláig – Nyugat-Németországban élt. Szerkesztőként és tanárként kereste kenyerét, de elsősorban íróként tevékenykedett. Műveinek több mint a felében a hazájukból elűzött Duna-menti svábok tematikájával találkozhatunk. Kortársai közt a háború utáni időszak egyik legsikeresebb és legtehetségesebb NSZK-ban élő Duna-menti sváb írójakén tartják számon.
Continue reading „Johannes Weidenheim: Pannon regény. Katharina D. élete”
Aki a saját magyarországi német identitásával vagy származásával foglalkozik, illetve szeretné felkutatni családi gyökereit, minden esetben valamilyen formában kapcsolatba kell hogy kerüljön a családkutatással. A Magyarországi Németek Könyvtárának állományában olyan, a kutatást jelentősen elősegítő sorozatok találhatóak, mint Stefan Staderé, Werner Hackeré vagy Ferdinand Henglé. Ezeken túl a különféle települések adatait feldolgozó művek is megörvendeztetik a könyvtárba betérő kutatókat.
Continue reading „Rózsai/Reith Antal: Gyód község családkönyve. 1720-1960”
A vallás és az egyház mindig is fontos részét képezték a magyarországi németek identitásának. A rengeteg szakrális emlékmű, kálvária, a magyarországi német faluközösségek által épített díszes és monumentális templomok, a fejlett temetői kultúra, a számos, az egyházi évbe illeszkedő vallással összefüggő népszokás, mint a krisztkindlizés, az Emmausz-járás vagy a Nagyboldogasszony-napi virágszentelés mind-mind jó bizonyítékai ennek. A svábok sok tradíciót továbbadtak, így azokat ma is élő hagyományként láthatjuk őket viszont. Mindemellett az épített kulturális örökség számos darabját is sikerült megmenteni az utókor számára. A betelepítések idejéből megmaradt kézírásos vallási művek, mint az itt bemutatott 1803-ból származó imakönyv sajnos ritkább esetben állták ki az idők próbáját. Ebben az 1999-ben a Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány által kiadott, Varga Péter Pius által szerkesztett munkában azonban nem csupán Adam Sager eredeti kézírásos imakönyvét találjuk.