Metzger János: Emléktöredékek

Metzger János Emléktöredékek című könyvét 2015-ben adta ki Újbarok Német Nemzetiségi Önkormányzata. A kézirat azonban már 2008-ban, az író életének utolsó évében elkészült. Talán nem véletlen, hogy családja és szerettei ennyire támogatták háborús emlékei felidézésében és azok papírra vetésében, hiszen így az utókor egy túlélő szemével ismerheti meg a második világháború időszakát és az utána következő éveket. 

Újbarkon és az országban is köztiszteletben álló „Metzger tanár bácsi”, aki miután hazatért a hadifogságból, sokat látott emberként magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. Később, a minisztérium kérésére megszerkesztette az összefoglaló magyar nyelvi és irodalmi gyakorlókönyvet, mellyel sok fiatal középiskolai tanulmányait segítette. Szakmai munkássága mellett igyekezett sváb identitásával is mindig példát mutatni, kulturális tevékenységekből egyaránt kivette a részét: Ifjúsági klubot szervezett, nemzetiségi népdalkórust alapított. Mint tanárra minden valaha volt diákja szívesen emlékszik vissza. 

Continue reading „Metzger János: Emléktöredékek”

Márkus Beáta (szerk.): Málenkij robot. Fiatal kutatók kutatási eredményei

Málenkij robot. Aki jártas a történelemben, annak sokat mondanak ezek a szavak. A magyarországi németeknek talán még többet, ugyanis a kitelepítések előtt sem kímélték ezt a népcsoportot. A második világháború után a szovjet megszállás következtében főként német ajkúakat hurcoltak el Magyarországról szovjet földre a háború sújtotta területek helyreállítása érdekében szervezett kényszermunkára. Az embert próbáló utazás után is brutális bánásmód jellemezte az ottlétet, sokan már az út során életüket vesztették, de az évekig tartó „kis munkából” az elhurcoltak alig fele érkezett csak haza.

Continue reading „Márkus Beáta (szerk.): Málenkij robot. Fiatal kutatók kutatási eredményei”

Maria Klotz: Stufen

A Magyarországi Németek Könyvtárának olvasói számára is elérhető már Klotz Maria legújabb, „Stufen” című kötete. A könyv kiadását a Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatta, és 2021-ben, az írónő testvéréről elnevezett Klotz Miklós köz ünnepélyes felavatásakor került bemutatásra. A kiadványt ajánljuk mindazoknak, akik szívesen olvasnak prózaműveket, illetve verseket, és ezen felül a magyarországi németség iránt is érdeklődnek. 

Stufen – Ez a címe Klotz Mária új kötetének, amely a közelmúltban jelent meg. Valóban, olvasás közben számos lépcsőt kell megmásznunk, amelyek hol felfelé, hol lefelé, hol előre-, hol hátrafelé vezetnek. Az emlékek szintjei ezek, és bizonyára a jövőre vonatkozó kívánságokéi is. A szerző szívesen mereng el a múlton, gyermekkori élményeit versekben és prózai szövegekben írja le, amelyek egyúttal a magyarországi német falunak egykori szokásait, hagyományait is bemutatják, ezekben újra és újra felismerjük azt a közös vonást, ami bennünket, Pilisszentiván egykori lakóinak leszármazottait még mindig összeköt.

Continue reading „Maria Klotz: Stufen”

HIMESHÁZA – Kincseink

A Magyarországi Németek Könyvtárában már megtalálható és kölcsönözhető a Himesháza kincseit összefoglaló fotóalbum. A kötetet 2021-ben a himesházi Népek Barátsága Egyesület adta ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a helyi német önkormányzat támogatásával. A könyvben szereplő fényképeket Acél István, Acélné Göndöcs Szilvia és Emmert István készítették. 

Continue reading „HIMESHÁZA – Kincseink”