Helmut Moll (Hrsg.): Zeugen für Christus

Mártíroknak vagy vértanúknak eredetileg azokat az embereket hívjuk, akiket hitükért üldöztek, kínoztak, majd megöltek. A vértanúk kapcsán többnyire az ókori korai keresztény időkben kivégzett keresztények vagy a középkor más hitű eretnekei jutnak eszünkbe. Ezekben az emberekben az volt a közös, hogy legtöbbjük szörnyű, erőszakos, méltatlan halált halt. Sok katolikus vértanút később boldoggá avattak, illetve szentté avatásukat követően ma már szentekként tisztelünk. Talán kevésbé ismert, hogy a XX. században is sok vértanú élt.

Az itt ajánlott, 2001-ben harmadik kiadásként kiadott kétkötetes műbe a XX. század során magukat hitükért feláldozó, kifejezetten német keresztények kerültek.  A mű elkészítéséhez II. János Pál pápa Tertio millennio adveniente apostoli levele szolgált ösztönzésképp. Ebben a Szentatya az azokra való emlékezésre hívta fel a figyelmet, akik a XX. század során a nemzeti szocializmus, kommunizmus és faji háborúk során mártírhalált szenvedtek el. Már a mű terjedelméből is kiderül, hogy milyen véres volt ez a század: A két kötetben több mint 700 vértanúról olvashatunk.


Continue reading „Helmut Moll (Hrsg.): Zeugen für Christus”

Josef Michaelis: Regenbogen

A német nyelv a magyarországi németek egyik (ha nem a) legfontosabb identitásformáló tényezője. Ma már senki sem kételkedik abban, hogy a korai német nyelvi nevelés mennyire fontos és hasznos, és milyen nagy szerepet játszhat népcsoportunk jövőjének biztosításában. Ennek során a szülők és a pedagógusok leginkább játékos módszerekre támaszkodhatnak, melyek során a gyermekdalok, -versek, valamint mondókák igen jó szolgálatot tehetnek. Szerencsére az utóbbi időben megjelentek ilyen gyermekdal-, mondóka- és/vagy versgyűjtemények, mint a Kinderreime und Sprüche aus Werischwar, a Haja, baja Khessje vagy a Fißje, Fißje, Tapp, Tapp, Tapp című. Ezek az eredeti régi magyarországi német nyelvjárási szövegek mellett azok irodalmi német nyelvre átírt változatát is tartalmazzák.

Aki jártas a magyarországi német gyermekirodalomban, annak Michelisz Józsefet nem kell bemutatni. Zauberhut című gyermekvers-gyűjteménye az 1991-es első megjelenésétől már öt újrakiadást megélt.

Az itt ajánlott, 2021-ben Regenbogen címmel megjelent verseskötete, abban az értelemben kapcsolódik azokhoz a gyűjteményekhez, amelyek kiválóan alkalmasak a magyarországi német gyerekek szókincsbővítésére és nyelvi fejlesztésére. Michelisz könyve 84 verset tartalmaz, köztük régi és új verseket egyaránt. A kötetet Damó István igényes és színes illusztrációi díszítik.
Continue reading „Josef Michaelis: Regenbogen”

Muskovics Andrea Anna – Ritter György (szerk.): „Elhurcolva”

A Magyarországi Németek Könyvtárában a magyarországi németeket érintő elhurcolások iránt érdeklődőknek minden esetben felhívjuk a figyelmét arra, hogy 2015 óta évről évre egyre több, a malenkij robot témaköréhez tartozó mű található a polcokon. Az állomány ezen témán belüli elképesztő gyarapodása a Gulag-emlékévnek köszönhető – mely 2015-ben kezdődött és meghosszabbítása révén 2017 februárjáig tartott – , ez idő alatt számos kutatást végeztek és ezzel több könyv is kiadásra került.

Az itt ajánlott 2021-ben kiadott kötet tanulmányai az emlékév során, 2017. május 26-án azonos címmel megrendezett konferencia előadásain alapulnak. A könyv nyolc igen érdekes, a malenkij robotra való elhurcolások témakörében íródott, a középnyugat-magyarországi régió területeit érintő tanulmányt tartalmaz. Ezek közül négyben magyarországi németekről van szó.
Continue reading „Muskovics Andrea Anna – Ritter György (szerk.): „Elhurcolva””

Értékes könyvadomány a Kelet-európai Németek Néprajzi Intézete jóvoltából

Könyvtárunk öt, a gyűjtőkörünkhöz tartozó értékes, néprajzkutatási témájú szakkönyvvel gazdagodott a freiburgi Kelet-európai Németek Néprajzi Intézete (IVDE) jóvoltából.

Értékes könyvadomány a Kelet-európai Németek Néprajzi Intézete jóvoltából

Az intézet által kiadott „Schriftenreihe des Instituts für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa” sorozat köteteiből két új, 2020-ban és 2021-ben kiadott szakkönyv (22. és 24. kötet) szolgálja ezentúl a néprajz iránt érdeklődő kutatókat könyvtárunkban. Hasonlóan a „Schriftenreihe des Johannes Künzig-Instituts” néprajzi tanulmányokat tartalmazó sorozat három kötetéhez is (3., 11. és 12. kötet), melyek mindegyike különféle referátumokat tartalmaz egy-egy központi téma alapján összeállítva, az intézet korábbi években megrendezett konferenciái alapján.

A könyvcsomag 2022 márciusában könyvcsere programunk keretében érkezett hozzánk.

Köszönjük az értékes adományt!

A Magyarországi Németek Könyvtára átmeneti nyitvatartása

A Magyarországi Németek Könyvtára az alábbi átmeneti nyitvatartás szerint várja kedves olvasóit:

Hétfő: zárva
Kedd: 9-11 óra
Szerda: 13-16 óra
Csütörtök: zárva
Péntek: 9-12 óra

A visszahozott könyveket a recepción nevük megadásával nyitvatartási időn kívül is leadhatják.

Kapcsolat:
Magyarországi Németek Könyvtára
1062 Budapest, Lendvay u. 22.
+36-1/354-0881
info@bibliothek.hu
www.bibliothek.hu