Pettinger-Szalma Vendel- Szalma Balázs (szerk.): Egy hajdanvolt német település a főváros árnyékában II.

A könyv borítója

A Magyarországi Németek Könyvtárának állományában található helytörténeti gyűjtemény háromszáznál is több, különféle helytörténeti kiadványával, illetve azok ötszáznál is több példányszámával egyike legnagyobb gyűjteményeinknek. Az eddig tizenkét polcot kitevő, egyre bővülő kínálatban megtalálható kiadványokban olvasóink szinte az összes magyarországi német településről megtudhatnak valamit. Számos közülük a helytörténeti monográfiák, mások az ún. Heimatbuch-ok közé sorolhatóak. A gyűjteményben olyan művek is helyet kaptak, melyek szórakoztató interjúkkal örvendeztetik meg az olvasókat, másokat pedig helytörténeti olvasókönyvként definiálhatunk. A tanulmány- és konferenciakötetek inkább egy-egy speciális témakört dolgoznak fel, esetükben ritkábban szerepel fő témaként egy adott település.

 

 

 

 

 

Continue reading „Pettinger-Szalma Vendel- Szalma Balázs (szerk.): Egy hajdanvolt német település a főváros árnyékában II.”

Gill Józsefné: Berkenyei sváb szótár és múltidézés

A könyv borítója

A településeken megtalálható különféle magyarországi német hagyományok megőrzéséhez „csupán” egy lelkes, aktív helyi közösségre van szükség, és máris biztosított azok fennmaradása. Amennyiben megfelelő dokumentáció is fellelhető vagy még élnek a kortanúk, bizonyos népszokásokat újra lehet „tanulni”, ezáltal újjá lehet éleszteni. Azonban nemcsak a népszokások, hanem a helyi dialektusok is egyedülállóak. A németek betelepülését követően idővel minden egyes településen olyan helyileg specifikus nyelvjárás alakult ki, amelyet gyakorlatilag a világon sehol másutt nem beszéltek, csak az adott közösségben.

 

 

 

 

 

Continue reading „Gill Józsefné: Berkenyei sváb szótár és múltidézés”

Embertelen sorsok

A könyv borítója

A magyarországi németek elűzetése, illetve a Szovjetunióba, kényszermunkára történt elhurcolása is sokáig tabunak számított. A malenkij robot történeti feldolgozása csak az 1989-es rendszerváltozással kezdődött el. A Gulág Emlékév 2015-ös kihirdetése, majd 2017-ig való meghosszabbítása a kutatásoknak és a kiadványok publikálásának „új lendületet” adott, melynek következtében számos mű jelent meg a témában. Ezt a művet nem történészek jegyzik, illetve nem is az emlékév révén jött létre, hiszen palotabozsoki lokálpatrióták munkáját dicséri és 2020 végén adták ki, mégis szorosan kapcsolódik a tematikához.

 

 

 

Continue reading „Embertelen sorsok”

Emmausz. Húsvéthétfői vigasság a bólyi pincesoron

A könyv borítója

A tavasz eljövetelével évről évre tanúi lehetünk a természet téli álomból való újjászületésének, ébredésének. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik több ünnep mellett a húsvét is, mely az egyházi év csúcspontja is egyben. A magyarországi németek életében a vallásosság mindig identitáserősítő és fontos szerepet játszott. A húsvéti egyházi ünnepkörhöz számos húsvéti szokásuk is kapcsolódik. Ezek közül sok még az idők próbáját is kiállta – elég csak az elűzetések következtében felbomló, korábban zárt faluközösségekre gondolnunk -, így még ma is gyakorolják őket. Az egyik legismertebb ilyen magyarországi német népszokás a bólyi Emmausz-járás, melyet több mint 150 éve megszakítás nélkül ünnepelnek. A sváb hagyományt 1996-tól a Baranya Megyei Értéktárban, 2011 óta pedig a Magyar Értéktár országosan elismert hungarikumai között is megtaláljuk.

 

 

 

 

Continue reading „Emmausz. Húsvéthétfői vigasság a bólyi pincesoron”