Závada Pál: Wanderer

A könyv borítója

Ahogyan a világ sok országában, Magyarországon is november 2-án, azaz halottak napján szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről. Ez a nap időközben összefonódott Mindenszentek napjával, így már november 1-jén sokan virágot visznek és gyertyát gyújtanak a temetőkben. Ilyenkor az őseinkről is megemlékezünk, akiket ugyan nem ismerhettünk, de tulajdonképpen nekik köszönhetjük a jelenben való létünket ezen a világon. A gyerekeknek ilyenkor kicsit többet mesélünk és – bár egy életen át ez ellen küzdünk – erősebben megjelenik előttünk a múlandóság realitása.

 

 

 

 

 

Continue reading „Závada Pál: Wanderer”

Blahó Ferenc: Egy zsámbéki sváb élettörténete

A könyv borítója

A magyarországi németek 1956-os forradalom őszi harcaiban való szerepéről szinte egyáltalán nem tudunk semmit. Szerencsére vannak már olyan hiánypótló művek is, mint a szabadságharc egyik mártírjáról, Herhoff Györgyről szóló dokumentumfilm, amelyet a Zentrum-Programme im HdU rendezvénysorozat keretében is bemutattak 2016-ban. A malenkij robotra való elhurcolások, a vagyonelkobzások, jogfosztások és elűzetések több százezer magyarországi németet érintettek, melyeknek következtében a népcsoport tagjainak túlnyomó része az 1950-es évekre megfélemlítésben és elnyomásban élt. A forradalom kitöréséig csupán hat év telt el, miután 1950-ben a 84/1950. M.T.sz. minisztertanácsi rendelet alapján a Magyarországon bujkáló elűzöttek visszaszökött sorstársaikkal együtt visszakaphatták magyar állampolgárságukat. Tiszalök és Kazincbarcika, a magyarországi kényszermunkatáborok borzalmas realitása sem egy halványuló, rossz emlékként élt még a fejekben, hiszen igen közel volt még az addig eltelt időt tekintve. Mindezek tükrében a magyarországi németek forradalomban való aktív részvétele több volt mint rendkívüli.

 

 

 

Continue reading „Blahó Ferenc: Egy zsámbéki sváb élettörténete”

Az első online látogatás a Magyarországi Németek Könyvtárában

Először tartottak online látogatást a Magyarországi Németek Könyvtárában

Budaörsi óvónők munkaközössége tett
virtuális látogatást a könyvtárban

A budaörsi Zippel-Zappel Német Nemzetiségi Óvoda óvónői munkaközössége havi rendszerességgel tartja értekezletét. Szücs-Winkler Hedvig, a munkaközösség vezetője diplomamunkáját a magyarországi német népmesék óvodai felhasználásáról írta, melyhez állományunk anyagait is felhasználta, többször látogatását téve könyvtárunkban.

 

 

 

Continue reading „Az első online látogatás a Magyarországi Németek Könyvtárában”

Kováts István: Németek és magyarok Visegrádon a 18. században

A könyv borítója

Ha egy beszélgetésből véletlenül „kihallatszik” a Visegrád szó, sokaknak biztosan a hegycsúcson álló vár, az előtte folyó Duna és a Dunakanyar csodálatos természeti környezete jut eszükbe. Néhányakban talán felötlik egy Budapestre és az azzal összekapcsolt Visegrádra, a fellegvárba tett iskolai kirándulás szép emléke is. Ezen túl még eszünkbe juthat az 1991-ben Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország által megalapított szövetség, melyet a függetlenné vált Csehország és Szlovákia révén röviden a V4-eknek is neveznek. A fenti szituációban kevesen gondolnának a településre magára, melynek története legalább annyira érdekes, mint az előbb leírtak. Az elnevezés még a 9. századból eredeztethető, a szláv više és grad szavakból származik, ami magas várat jelent. Érdekes módon a település német neve Plintenburg, elnevezése nem az országban leggyakrabban megszokott, a magyar kiejtéshez közeli hangzású módon történt, ahogyan azt például Pilisvörösvár/Weischwar, Himesháza/Nimmesch vagy Budakeszi/Wudigeß esetében is láthatjuk.

 

 

 

 

Continue reading „Kováts István: Németek és magyarok Visegrádon a 18. században”

ELTE-hallgatók látogattak a Németek Házába illetve a tetőtérben levő könyvtárba

A hallgatók a tetőtérben levő könyvtárba is fellátogattak

A Magyarországi Németek Házába rendszeresen látogatnak el egyetemisták is, hogy a német nemzetiségről. informálódjanak.
Ma délután dr. Erb Maria egyetemi docens kíséretében az ELTE három hallgatója érkezett, nekik Ambach Mónika, a Zentrum igazgatója és Schuth János, a Neue Zeitung főszerkesztője mesélt a házban zajló programokról, olyan országos projektekről mint az Abgedreht!, a Blickpunkt és a TrachtTag, valamint az NZ szerkesztőségi munkájáról. Végezetül Frei Nándor könyvtáros fogadta őket a Magyarországi Németek Könyvtárában.

Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn: Emlékezz ránk!

A könyv borítója

A rendszerváltozást követően a magyarországi németek elűzetésének témájával egyre szélesebb körökben foglalkoztak. Így nemcsak történészek által írt szakkönyvek, tanulmánykötetek kerültek kiadásra, hanem egyetemisták által írt szemináriumi és diplomadolgozatok is. Ezeken túl számos emlékirat és a még élő szemtanúkkal forgatott film is dokumentálta a történteket. A malenkij robot során elszenvedett sorscsapások nagyobb mértékű kutatására, feldolgozására, és az ezzel kapcsolatos publikációkra azonban még egy ideig várni kellett.

 

 

 

 

 

Continue reading „Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn: Emlékezz ránk!”

Hanák Ottóné Braun Margit: Anyám konyhája

A könyv borítója

Ahogyan az alvás és a lélegzés, úgy az evés és az ivás is az emberi élet alapvető szükségleteihez tartoznak. Így nem csoda, hogy a tűz „megszelídítését” követően szinte azonnal megszületett a szakácsművészet, mely napjainkig sem veszített népszerűségéből, sőt. Jól tükrözi ezt a különféle magyarországi német gasztrofesztek, valamint a helyi főző- és sütőtanfolyamok látogatottsága is. Ezek révén igen szemléletes és hatékony módon kerülnek átadásra az idősebbek hagyományai, melyeket gyakran különféle receptes könyvekben dokumentálnak. Szerencsére az utóbbi évtizedekben több hasonló kiadvány is megjelent, melyek egyben magyarországi német múltunk egy igen fontos darabját is őrzik.

 

 

 

 

 

Continue reading „Hanák Ottóné Braun Margit: Anyám konyhája”