Szakkönyvet, tanulmány- vagy konferenciakötetet többnyire speciális kutatási, tudományos problémakörben való alaposabb elmélyedés vagy éppen ismeretbővítés céljából vesz az ember a kezébe. Azt is mondhatnánk, hogy egy „átlagos olvasó” szemében sok ilyen típusú könyv unalmasnak hat, sőt – adott témában való alaposabb előismeretek híján – nem is való nekik.
Continue reading „Történeti, néprajzi tanulmányok a Tolna megyei Kétyről”
Vajon mi az alapvető különbség a magyarországi németek és más nemzetiségek között? Hogyan határozzák meg magukat a népcsoporthoz tartozók, mi alkotja a magyarországi német identitást? Melyek lehetnek a népcsoport legfontosabb identitásképző alkotóelemei? A népviseletet, a népzenét, a népdalokat, a hagyományokat és a hagyományos ételeket bizonyos alkalmakkor ma is felveszik, játsszák, éneklik, ápolják, illetve főzik. Mindezt jól kiegészítik az utóbbi évtizedekben a többségi magyar társadalom által is újra elismert és újra „felfedezett”, oly nagyra tartott sváb erényeink, mint a takarékosság és a szorgalom, melyekre mindannyian oly büszkék lehetünk. Mindezeket az identitásunkat alkotó elemeket sikerült viszonylag jól megőrizni, megmenteni és megélni. Ebből a „magyarországi német tésztából viszont sajnos egyre inkább hiányzik a kovász”, ami alatt a német anyanyelvet, nyelvet kell értenünk.
Az, hogy a népviselet – ami manapság inkább szimbólumként, mint mindennapos öltözetként értelmezhető – a magyarországi németek számára is az indentitás és a közösségi összetartás egyik legfontosabb alkotóeleme, bebizonyosodott az idei TrachtTag-ra beérkezett rekordszámú felvétel alapján. Ahogyan a helyi dialektusok, úgy az adott helyi népviseletek is az oda érkező német betelepülők származási helyétől függően, illetve a többi nemzetiséghez viszonyított arányának megfelelően alakultak ki. A helyi népviselet a településeken nemcsak a magyar és/vagy más nemzetiségekkel való együttélés, hanem a környező falvak, illetve a múló idő és a divat hatására is folyamatosan változott. Így alakultak ki településenként a különféle, csak az adott helységre és magyarországi német közösségre jellemző egyedi viseletek.
A Sváb-Törökörszág Baranya, Tolna és Somogy megyék nagyobb részein megosztva található. A Dél-Dunántúl ezen része a trianoni békediktátumot követően Magyarország legnagyobb német nyelvszigeteinek egyikévé vált, illetve ettől fogva az ország a magyarországi németek által legsűrűbben lakott régiójának számított. A második világháború utáni sorscsapások következtében az addig zárt német faluközösségek alapvetően megváltoztak. Az egykori német dialektusok, melyek a korábbi időkben a mindennapok nyelvét jelentették, mára ritka különlegességnek számítanak. A magyarországi németek elűzetését követő évtizedekben szerencsére sok olyan ember akadt, akik felismerve ezeket a veszélyeket elkezdtek az egykori magyarországi német múlt lejegyzésével foglalkozni.
„Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő…” – Szent István királyunk fiához, Szent Imre herceghez intézett idegenekkel, vendégszeretettel, befogadással kapcsolatos sokat idézett intelmét az országban évszázadok óta különféle módokon értelmezik. Mai társadalmunkban igen vitatott téma, mennyiben kell befogadónak lennünk más vallású, nyelvű vagy kultúrájú emberekkel szemben. Ugyanakkor a magyar vendégszeretet már a középkortól kezdve legendás hírű volt. Az ország geopolitikai helyzetének köszönhetően és a mindenkori befogadó hozzáállás következtében az ország mindig többnemzetiségű volt, melyek közül a mai Magyarországon – a magyarországi németekkel együtt – tizenhárom különféle nemzetiséget ismernek el hivatalosan. Ezen kívül vallási kisebbségek – mint például a zsidók -, etnikai és vallási csoportok, de különféle régiókban élő, egyedülálló kultúrájú magyar népcsoportok is találhatóak országunkban. Napjaink modern Magyarországa kapcsán tehát semmi esetre sem beszélhetünk homogén nemzetállamról.
Continue reading „Bráz János: Szél-Rózsa-Bokor. A befogadó ország”
Az ember már az őskortól fogva gyakran törekedett arra, hogy használati tárgyait esztétikai értékkel ellátva valódi műalkotásokká varázsolja. A magyarországi németeket régen egyszerűnek, takarékosnak és szorgalmasnak jellemezték, sőt –más nemzetiségűekhez képest bizonyos túlzással élve – aszkéta életmódú embereknek tartották. Ez különösen jellemző volt étkezési szokásaikra és mindennapi öltözetükre, azonban az építészetükre és használati tárgyaikra nem. Jó példái ennek a „magyarországi német építészet gyöngyszemeként” aposztrofált Fekeden fellelhető házak vagy a színesre festett hartai bútorok is. Utóbbiakról minden elmondható, csak az nem, hogy a magyarországi német kézműves mesterek az előállításuknál fukarkodtak volna azok díszítésével.
A Magyarországi Németek Könyvtárának állományában található helytörténeti gyűjtemény háromszáznál is több, különféle helytörténeti kiadványával, illetve azok ötszáznál is több példányszámával egyike legnagyobb gyűjteményeinknek. Az eddig tizenkét polcot kitevő, egyre bővülő kínálatban megtalálható kiadványokban olvasóink szinte az összes magyarországi német településről megtudhatnak valamit. Számos közülük a helytörténeti monográfiák, mások az ún. Heimatbuch-ok közé sorolhatóak. A gyűjteményben olyan művek is helyet kaptak, melyek szórakoztató interjúkkal örvendeztetik meg az olvasókat, másokat pedig helytörténeti olvasókönyvként definiálhatunk. A tanulmány- és konferenciakötetek inkább egy-egy speciális témakört dolgoznak fel, esetükben ritkábban szerepel fő témaként egy adott település.
A településeken megtalálható különféle magyarországi német hagyományok megőrzéséhez „csupán” egy lelkes, aktív helyi közösségre van szükség, és máris biztosított azok fennmaradása. Amennyiben megfelelő dokumentáció is fellelhető vagy még élnek a kortanúk, bizonyos népszokásokat újra lehet „tanulni”, ezáltal újjá lehet éleszteni. Azonban nemcsak a népszokások, hanem a helyi dialektusok is egyedülállóak. A németek betelepülését követően idővel minden egyes településen olyan helyileg specifikus nyelvjárás alakult ki, amelyet gyakorlatilag a világon sehol másutt nem beszéltek, csak az adott közösségben.
Continue reading „Gill Józsefné: Berkenyei sváb szótár és múltidézés”
A magyarországi németek elűzetése, illetve a Szovjetunióba, kényszermunkára történt elhurcolása is sokáig tabunak számított. A malenkij robot történeti feldolgozása csak az 1989-es rendszerváltozással kezdődött el. A Gulág Emlékév 2015-ös kihirdetése, majd 2017-ig való meghosszabbítása a kutatásoknak és a kiadványok publikálásának „új lendületet” adott, melynek következtében számos mű jelent meg a témában. Ezt a művet nem történészek jegyzik, illetve nem is az emlékév révén jött létre, hiszen palotabozsoki lokálpatrióták munkáját dicséri és 2020 végén adták ki, mégis szorosan kapcsolódik a tematikához.
A tavasz eljövetelével évről évre tanúi lehetünk a természet téli álomból való újjászületésének, ébredésének. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik több ünnep mellett a húsvét is, mely az egyházi év csúcspontja is egyben. A magyarországi németek életében a vallásosság mindig identitáserősítő és fontos szerepet játszott. A húsvéti egyházi ünnepkörhöz számos húsvéti szokásuk is kapcsolódik. Ezek közül sok még az idők próbáját is kiállta – elég csak az elűzetések következtében felbomló, korábban zárt faluközösségekre gondolnunk -, így még ma is gyakorolják őket. Az egyik legismertebb ilyen magyarországi német népszokás a bólyi Emmausz-járás, melyet több mint 150 éve megszakítás nélkül ünnepelnek. A sváb hagyományt 1996-tól a Baranya Megyei Értéktárban, 2011 óta pedig a Magyar Értéktár országosan elismert hungarikumai között is megtaláljuk.
Continue reading „Emmausz. Húsvéthétfői vigasság a bólyi pincesoron”