A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából egy tanulmánykötetet mutatunk be, melyben a kutatók a második világháborút követő események során nem kímélt családok helyzetéről számolnak be.
A Magyarországi Németek Könyvtárának állománya folyamatosan bővül a magyarországi németség életét és múltját bemutató tanulmánykötetekkel, családtörténetekkel, szokásokkal és hagyományokkal foglalkozó könyvekkel. Az itt ajánlott műben Monika Hahnspach saját családjának történetét kutatja fel, mely egy kis Tolna megyei faluból, Szakadátból gyökerezik. A könyv 2019-ben jelent meg, és mostantól könyvtárunkban is hozzáférhető.
Kováts Judit harmadik regénye ismét egy kisebbség történelmét dolgozza fel, ezúttal a németekét, a második világháborút követő időszakban. Az írónő hosszas kutatómunka eredményét publikálta a Magvető Kiadónál 2019-ben egy fiktív történet formájában, mely mostantól a Magyarországi Németek Könyvtárának polcain is megtalálható.
A kulturális autonómia biztosítása, illetve a magyarországi németek jövője sem képzelhető el összetartó helyi közösségek nélkül. Az elűzetéseket követően még évekig tartott, amíg a külföldre elűzöttek és az itthon maradottak között valamelyest, inkább csak családi szinteken normalizálódott a kapcsolattartás. A közösségeket tekintve csupán körülbelül az 1970-es évektől lett jobb a helyzet, amikor egyre több német klubot, zenekart, nemzetiségi kórust és tánccsoportot alapítottak. A testvértelepülési rendszert illető első áttörés 1986-ban történt, amikor Pécs és Fellbach között létrejött az első testvérvárosi kapcsolat. Helyi és országos szinteken lényegi javulás azonban inkább csak az 1989/90-es rendszerváltozást követő évtizedben történt.
A legelső magyarországi német elűzötteket szállító vonat 1946. január 19-én indult Budaörsről. Január 19-ét pedig 2012-ben a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánították. A 76 évvel ezelőtti tragikus esemény csupán a kezdete volt az ország különféle régiójában és településén élő több százezer magyarországi német származású ember elűzetésének, mely csupán 1948-ban ért véget. A vagyonelkobzásokról, jogfosztásokról és elűzetésekről sokáig nem szabadott beszélni. Ezen sorscsapások feldolgozása és dokumentálása csak az 1980-as évek végén kezdődött el.
Szinte alig van olyan magyarországi német család, amelyet valamilyen szinten nem érintettek a második világháború alatti és utáni tragikus események. A magyar hadseregbe és az SS-be való besorozások, a szovjet hadsereg általi felszabadítás és egyben megszállás, a malenkij robotra való elhurcolások, a vagyonelkobzások, jogfosztások és elűzetések magyarországi németek tízezrei számára okoztak súlyos sorscsapásokat. Ezeket gyakran csak jó kapcsolatokkal, szoros családi összetartással és kis szerencsével tudták áthidalni, illetve túlélni. Habár a Magyarországon maradt magyarországi németeket az 1950/84. számú minisztertanácsi rendelet a magyarokkal újra egyenjogúvá tette, a népcsoport tagjai számára ez még évtizedekig nem hozott de facto egyenlőséget a többségi társadalommal szemben. Az NSZK-ban élő elűzöttek számára ugyanakkor az élet évről évre jobb lett. Így valóban hihetetlen, hogy az 1956-os forradalom alatti és az azt követő menekülteknek csupán mintegy 5 százalékát tették ki a magyarországi németek.
Az egykor a mai szerbiai Vajdaság területén, a Bácska déli részén élő Duna-menti svábokról ezidáig számos történeti és irodalmi mű született. Ezekben legtöbbször a különféle népcsoportok multietnikus környezetben való békés együttéléséről és/vagy a Duna-menti svábok második világháborút követő szenvedéstörténetéről olvashatunk.
Az itt bemutatott mű írója, Johannes Weidenheim 1918-ban Bácstopolyán Johannes Ladislaus Schmidt néven látta meg a napvilágot. Gyermek- és ifjúkorát Verbászon töltötte, ahol igen korán elkezdett foglalkozni az írással. Weidenheim a település (szerbül hasonló jelentésű Vrbas) nevéből vette későbbi írói álnevét. Ahogyan földijei közül több ezren, ő is Ausztriában, később pedig – 2002-ben bekövetkező haláláig – Nyugat-Németországban élt. Szerkesztőként és tanárként kereste kenyerét, de elsősorban íróként tevékenykedett. Műveinek több mint a felében a hazájukból elűzött Duna-menti svábok tematikájával találkozhatunk. Kortársai közt a háború utáni időszak egyik legsikeresebb és legtehetségesebb NSZK-ban élő Duna-menti sváb írójakén tartják számon.
Continue reading „Johannes Weidenheim: Pannon regény. Katharina D. élete”
Amennyiben a magyarországi németek múltjával kapcsolatban szeretnénk ismereteinket bővíteni, legtöbbször történelmi szakkönyvek segítségével tesszük azt. Ezek adatokkal, tényekkel, forrásokkal tárják elénk az összefüggéseket, összefoglaló áttekintést nyújtva a történtekről. Az egyes emberekkel és családokkal történteket pedig inkább a dokumentált egyéni sorsok alapján ismerhetjük meg. A történtek ezeken keresztül személyes perspektívából íródott szubjektív, gyakran nagyon valóságközeli igazságként tárulnak fel előttünk.
Continue reading „Kerekes Anna: Megszépítés nélkül. Egy sváb család hányattatásai”
A második világháború végén több ezer magyarországi német menekült nyugatra a Vörös Hadsereg elől. 1946. január 19-ét követően mintegy 167.000 ember került Németország amerikai megszállási övezetébe és mintegy 50.000 magyarországi német az akkori szovjet övezetbe az elűzetések következtében. Ez utóbbiból az NDK, a brit, francia és amerikai megszállási övezetből pedig az NSZK létrejöttével a magyarországi német népcsoport – a csaknem teljes mértékben elűzött vagy elmenekült más közép-kelet-európai német népcsoportokhoz képest – igen különleges helyzetbe került. Mintegy felük Magyarországon maradt, a többiek pedig a megosztott Németország két államában voltak kénytelenek boldogulni. Szétszakított családtagok, rokonok, ismerősök kerültek így különböző államokba, esetenként azokon belül más-más régiókba. Az elűzetést követő helyzet a legtöbbjüknek különösen nehéz volt, nemcsak az újrakezdés, hanem a más államba kerültekkel vagy a Magyarországon maradottakkal való kapcsolattartás miatt is, ami sokáig csak levélváltás útján történhetett.
1946. január 19-én indult el az első, magyarországi németekkel teli szerelvény Budaörsről, mely egyben a népcsoporthoz tartozók tízezreinek elűzetésének kezdetét is jelentette. Az akkori politikai elit bűnbakként kezelte a magyarországi németeket. A Hitlerrel való katonai és politikai együttműködés tekintetében kollektív módon tették őket felelőssé, büntetve ezzel az egész népcsoportot. A téma tabuktól való mentesítése következtében az eziránt érdeklődő olvasók szerencsére a legkülönfélébb szakkönyvek gazdag választékából meríthetnek tudásanyagot. Így mára a jogfosztások, vagyonelkobzások, malenkij robotra való elhurcolás és az elűzetés szakirodalma is igen terjedelmes. Többek közt Gerhard Seewann A magyarországi németek története című kétkötetes munkájából is sok történelmi összefüggésről, fontos tényről és adatról olvashatunk. Az elűzetésre vonatkozó fejezetéből például megtudhatjuk, hogy Németország akkori, amerikai megszállási övezetébe mintegy 167.000 embert, 1947 augusztusától pedig a szovjet megszállási övezetbe – a magyar kormány külön az áttelepítések folytatását illető kérésére – további, mintegy 50.000 magyarországi németet űztek ki.
