Monika Hahnspach: Vertrieben

A Magyarországi Németek Könyvtárának állománya folyamatosan bővül a  magyarországi németség életét és múltját bemutató tanulmánykötetekkel, családtörténetekkel, szokásokkal és hagyományokkal foglalkozó könyvekkel. Az itt ajánlott műben Monika Hahnspach saját családjának történetét kutatja fel, mely egy kis Tolna megyei faluból, Szakadátból gyökerezik. A könyv 2019-ben jelent meg, és mostantól könyvtárunkban is hozzáférhető.

A kötet szerzője 1950-ben, öt évvel a második világháború befejezte után  már a németországi Jonsdorfban született, mivel családját kitelepítették magyarországi szülőföldjéről. Monika Hahnspach könyvében bemutatja családjának történetét, a „régi” és az „új” hazájukat, a történeteket, melyeket a nagyszülei meséltek neki, illetve a többi, Szakadátból Jonsdorfba kitelepített sorstársától hallott. Saját bevallása szerint írásai nem az olvasói, gyerekei, unokái vagy éppen a magyarországi németek együttérzését hivatottak kivívni. A megemlített események és emberek egy nagy egész részei. De történetükre emlékezni kell, fel kell kutatni a még élőket és lejegyezni a velük történeteket. 

Megtudjuk, hogy a Kremer család élete 1947 nyarán, egy júniusi napon  változott meg gyökerestül, mikor is egy orosz katona kopogtatott az ajtajukon és hozta az üzenetet, miszerint két órájuk maradt mindent összepakolni és elhagyni a házukat. Mindezek ellenére szerencsésnek gondolja magát az írónő, hiszen szülei és nagyszülei szép életet élhettek, munkájuk is volt az új hazájukban, és ő maga már egy békés Németországban nevelkedhetett fel. 

Könyvének érdekessége még, hogy utolsó fejezetéhez még élő kortanúkat keresett fel, akiket szintén Szakadátból űztek el és történetük elmesélésre várt. Az évek során többször volt alkalma meglátogatni ősei szülőföldjét Tolna megyében, ezekről a látogatásokról is kerültek képek a kötet végére. Ezeken túl különböző dokumentumok és archív felvételek is helyet kaptak benne.

Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik szívesen olvasnak egy olyan magyarországi német család történetéről is, melynek tagjai bár nem voltak traumák híján, mégis egy boldog életet élhettek le, és a veszteségeken felülkerekedve példát mutattak a többi ember számára. 

Monika Hahnspach: Vertrieben (Elűzve)
Kiadó : Graphische Werkstätten Zittau, 2019
80 oldal
Nyelv: német

Az ajánlóinkban szereplő könyvek (amennyiben nincs más feltüntetve kizárólag kikölcsönzés céljából) megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében.
További információ: info@bibliothek.hu