Zsámboki Szabolcs: Népviselet Pilisvörösváron

A könyv borítója

Pilisvörösvár azon kevés települések egyike, ahol a magyarországi németeket nem sújtotta az elűzetés tragédiája. Ennek köszönhetően sok minden megmaradt a helyi sváb „örökségből”. Pilisvörösvár mára egy olyan magyarországi németek lakta kisvárosnak számít, ahol a hagyományápolás és a szokások továbbadásának folyamatossága nincs veszélyben. Egy dolog azonban – ahogy ez országszerte is megfigyelhető – szinte teljesen eltűnt, ez pedig a népviselet mindennapos használata.

 

 

 

 

 

 

Manapság igen nehéz elképzelni, hogy valamikor csak a ruházat alapján, anélkül, hogy egy szó is elhangzott volna, nagyon sok mindent meg lehetett állapítani annak viselőjéről. Szinte minden információt „belevarrtak” a népviseletbe. Tulajdonosáról lehetett tudni, hogy helybéli vagy környékbeli-e, milyen nemzetiségű, házas, esetleg özvegy-e, milyen anyagi helyzetben van, illetve a hordott ruha alapján esetenként az illető foglalkozása sem maradt titokban.
Az utóbbi években sok népviseletet dokumentáló, néprajzi témájú könyv jelent meg a fiókok mélyéről újra előbukkanó, majd összegyűjtött számos archív fényképnek köszönhetően. A Fogarasy-Fetter Mihály által írt Pilisvörösvár története és néprajza c. monográfia 1994-ben jelent meg, melyet akkoriban szintén gazdagon illusztráltak archív képekkel.
A pilisvörösvári népviseletről eddig még nem készült kiadvány, ezért is nagy öröm, hogy a Zsámboki Szabolcs által írt könyv révén egy egész kötetet szenteltek a helyi viseletnek. Az egyes fotók mellett részletes leírását is megtalálhatjuk a különböző férfi, női és gyermek viseleteknek, a kisgyermekkoritól a halotti ruhákig. Ezt követően a kötet több mint 70 oldalán keresztül – sajnos bármiféle leírás nélkül – a településen gyűjtött archív fényképeket találunk. Az utolsó 43 oldalon pedig kétnyelvű címmel ellátott színes fotókat láthatunk, melyek a különböző népviseleti ruhadarabokat ábrázolják. A könyv végül a pilisvörösvári népviselet egy olyan részletes dokumentációját adja, mely nem csak a ruhadarabok leírásának köszönhetően, hanem az összegyűjtött archív képek révén is egy széles képet tár a témában az olvasó elé.

A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik behatóbban érdeklődnek Pilisvörösvár és környékének népviselete iránt.

Zsámboki Szabolcs: Népviselet Pilisvörösváron
Pilisvörösvár : Pilisvörösvár Város Önkormányzata, 2019
228 o., ill.
Nyelv: magyar és német

Az ajánlóinkban szereplő könyvek megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében. További információ: info@bibliothek.hu