Schőn Mária: A hajósi táj története a sváb földrajzi nevekben

Egy helytörténeti ismeretterjesztő olvasókönyv jelent meg 2022-ben a német telepesek Hajósra érkezésének 300. évfordulója alkalmából, mely a Magyarországi Németek Könyvtárában is megtalálható.

Schőn Mária neve nem ismeretlen a helytörténet iránt érdeklődők számára, hiszen már nem egy kiadvánnyal örvendeztette meg a hajósiakat, és állított emléket egy-egy művével az ősöknek. Az említett jubileum alkalmából a falu közigazgatási területének földrajzi neveit gyűjtötte össze és rendezte egy kötetbe. Ezt a száraznak tűnő témát megfűszerezte számtalan történettel, mondával, mesével, gyermekkori emlékkel. A gyűjtőmunkát 1975-ben Harmath Lajosné kezdte meg, aki össze is állítotr egy 200 oldalas gyűjteményt. A hatalmas mennyiségű rendelkezésre álló anyagból az itt ajánlott műben is csak egy töredéke olvasható mindannak, amit a levéltárban ebben témában őriznek. Ez ösztönözheti a fiatalabb generációkat további, mélyebb kutatások megkezdésére, hiszen maradt még bőven feltárni való.

Ez a könyv bepillantást enged Hajós történetébe és történelmébe. Általa a hajósi embereket is megismerhetjük: Életük jelentős részét a földeken töltötték a határban, gondozták a szőlőt, a szántót és az erdőket. Minden évszaknak megvolt a jellegzetes tennivalója, melyhez igazodtak a népszokások, ünnepek is. Ennek köszönhetően ők tényleg úgy ismertek minden dűlőt, mélyedést és lankát, mint a saját tenyerüket; és mint ahogy az utcáknak és a tereknek a faluban nevük van, úgy a természet vájta jelenségeknek is nevet adtak valamilyen jellegzetességéről, tulajdonságáról. Elnevezéseik és történeteik alapján következtethetünk arra, hogy milyenek is voltak a hajósiak igazán: miket gondoltak, mi okozott örömet és bánatot nekik, mit tartottak fontosnak, mi milyen érzelmi reakciót váltott ki belőlük, ki mennyire volt módos vagy éppen szegény.

Nagy értéke a könyvnek a számos fénykép, térkép és rajz, melyek segítenek eligazodni az írás szövevényében és támpontot adnak az értelmezéshez.

Ajánljuk ezt a kiadványt nemcsak a hajósiaknak, hanem mindazoknak, akik őseik emlékét és munkáját tiszteletben tartva tevékenykednek azon, hogy elődeink ránk hagyott öröksége ne merüljön feledésbe.

Schőn Mária: A hajósi táj története a sváb földrajzi nevekben. Földrajzi és történeti olvasókönyv
Kalocsa : Viski Károly Múzeum Kalocsa, 2022
592 oldal
Nyelv: magyar

Az ajánlóinkban szereplő könyvek (amennyiben nincs más feltüntetve kizárólag kikölcsönzés céljából) megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében.
További információ: info@bibliothek.hu