A nemrégiben megjelent Die Renaissance der ruralen Architektur (A rurális architektúra reneszánsza) című német nyelvű kötet már elérhető a Magyarországi Németek Könyvtárában is. A mű a Schriftenreihe des Instituts für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa könyvsorozat 23. része, melyben Michael Prosser-Schell és Erb Maria mellett több, a témában is kutató szakember tudományos munkája kapott helyet. A kötet megvalósításának ötlete 2017 tavaszán egy a freiburgi Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa Freiburg (Kelet-európai Németek Néprajzi Intézete) és az ELTE Germanisztika Intézete között lezajlott kutatási csereprogram során született meg.
A kiadványban öt tanulmány található, melyek a közép-kelet- és kelet-európai német kisebbség településeit meghatározó építészeti jellegzetességeket dolgozzák fel. Archiv és aktuális fotók, illetve források szemléltetésével mutatják be a szerzők – Aušra Feser, Erb Maria, Michael Prosser-Schell, Irmgard Sedler, Jörg Stadelbauer és Tóth Ágnes – a XIX. századi paraszt-, halász- és pásztorházak építészeti jellemzőit. Mindemellett foglalkoznak az egyes helyiségek rendeltetésével és berendezésével, de az épületek esztétikai és mindenkori értékének, funkciójának és néprajzi jelentőségének vizsgálata is helyet kapott a kötetben.
Az olvasó nyomon követheti a szocializmus évtizedei alatt megfigyelt „kopás” folyamatát, a modernizációs törekvéseket, illetve az egykori építészeti stílus újraéledését. Az új gazdasági és életkörülmények lehetővé tették az épületek újrafelfedezését, és használatuk nemcsak a muzeális értékük megőrzésére és megmentésére korlátozódott, hanem ideiglenes vagy állandó jellegű lakhatásra alkalmas házak kerültek kialakításra.
Az itt ajánlott mű mindazoknak érdekes lehet, akik szerint a XIX. századi „sváb házak” igazi műkincsnek számítanak, illetve úgy gondolják, hogy ezeknek a házaknak az értéke messze túlnő a múzeumjellegű megőrzésükön. Ezek az épületek ugyanis éppúgy képviselik a magyarországi németség identitását és kultúráját, mint a különböző dialektusok, viseletek, táncok vagy éppen énekek.
Michael Prosser-Schell, Maria Erb (Hg.): Die Renaissance der ruralen Architektur. Fünf Beiträge zu traditionellen vernakularen Hausformen im östlichen Europa
(A rurális architektúra reneszánsza. Öt tudományos munka a kelet-európai vernakuláris házformákról)
312 oldal
Kiadó: Waxmann Verlag GmbH, Münster, 2022
Nyelv: német
Az ajánlóinkban szereplő könyvek (amennyiben nincs más feltüntetve kizárólag kikölcsönzés céljából) megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében.
További információ: info@bibliothek.hu