Takács Gábor (szerk.): Császártöltési finomságok

A könyv borítója

Azt gondolhatnánk, hogy a 21. századra a családokban már nem divat a rendszeres, vagy a hétvégi főzés, mert az a ma emberétől túl sok időráfordítást igényel. Hiszen már a házilag készült alapanyagok előállítása, de még a beszerzésük is túl sok időbe, energiába kerülhet, ami túlzottan akadályozná az embert egyéb dolgai elintézésében.

 

 

 

 

 

 

 

Mindez azonban cáfolható azzal a ténnyel, hogy az utóbbi időben számos magyarországi német településen adtak ki szakácskönyveket, gazdagítva ezzel a „receptes kiadványok polcát” a Magyarországi Németek Könyvtárában is. Immár ide sorolható ez a vadonatúj, 2019. október 11-én bemutatott császártöltési recepteket tartalmazó szakácskönyv is.
A Császártöltés Község Önkormányzata által kiadott gyűjtemény több mint 55 ételreceptet tartalmaz, ezeket kilenc helybéli asszony gyűjtötte össze. Ahogyan a legtöbb szakácskönyvben, ebben is ételfajtánként követik egymást a különböző bejegyzések. Az étkezési szokások egy általánosabb leírása szolgál bevezetőül a levesek, főételek, főzelékek és sütemények receptjei előtt. Kiegészítésképp pedig a tartósításról és az aszalásról is érdekes információkat olvashatunk. 
Minden recepthez professzionális fotó tartozik, de a szakácskönyv általánosságban véve is igen igényesen, gazdagon illusztrált, az olvasót az ételek azonnali elkészítésére készteti. A könyvből csak a szövegek német fordítása hiányolható, ugyanis csak a receptek elnevezése található meg helyi dialektusban. Az utolsó oldalakon a mindennapok, az ünnepek és az 1950-es évek előtti illetve utáni lakodalmas ételekről, szokásokról olvashatunk.

A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik egy igényesen illusztrált receptes könyvből szeretnének megismerkedni a magyarországi német és azon belül is a császártöltési finomságokkal.

Takács Gábor (szerk.): Császártöltési finomságok
Császártöltés: Császártöltés Község Önkormányzata, 2019.
56 o., ill.
Nyelv: magyar

Az ajánlóinkban szereplő könyvek megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében. További információ: info@bibliothek.hu