Elődeink konyhája Móron. Magyarországi németek hétköznapi és ünnepnapi ételei

A könyv borítója

Mór városa a Bakony és a Vértes közötti, a róla elnevezett Móri-árokban fekszik. A kedvező földrajzi viszonyoknak köszönhetően a területen már az ókorban is borszőlőt termesztettek, a részben magyarországi németek által lakott települést az Ezerjó hazájaként is ismerik. Aki már járt itt, megtapasztalhatta, hogy a település a híres boron kívül olyan gasztronómiai finomságokkal is kecsegtet, mint például a kvircedli sütemény is. 
Ez a kétnyelvű kis receptes könyv, mely betekintést nyújt a város sváb gasztronómiájába, 2017-ben, a Móri Német Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából került kiadásra.

 

 

 

 

 

A könyv szerkesztőinek a kiadvány megjelentetésével az volt a szándéka, hogy az olvasók ne csak egy receptes könyvet forgathassanak a kezükben, hanem hogy megismerkedhessenek a móri svábok étkezési szokásaival és életmódjával is. Fontos szempont volt továbbá az ételek összegyűjtése során, hogy azok mindegyike tipikusan csak Mórra jellemző legyen. Azt is kiemelték, hogy a könyv inkább a szakácsművészetben már járatosabbaknak való receptekből áll.
A gyűjtemény összesen negyvenkilenc, ételfajtánként összegyűjtött receptet tartalmaz, így könnyen megtaláljuk a leveseket, szószokat, főzelékeket, húsételeket, lisztből készült ételeket és ünnepi süteményeket is. Néhány ételreceptet képpel is illusztráltak. Az étkezési szokások egy-egy általános, hosszabb leírását a húsételeknél és a lisztből készült fogásoknál olvashatjuk, az egyes recepteknél pedig inkább rövidebb megjegyzésekkel találkozhatunk. Ilyet találunk a kvircedli süteménynél is, ahol megtudhatjuk, hogy ezt a finomságot ünnepek alkalmával készítették, speciális fából készült formázót használva. A formázónak különböző mintái lehettek, mint a virág, madár, szőlőfürt stb. Az, hogy vajon ezek a motívumok bírtak-e valamilyen többletjelentéssel, sajnos nem derül ki a leírásból.

A könyvet mindazoknak ajánljuk, akiknek nemcsak egyszerűen receptekre van szükségük, hanem szeretnének megismerkedni sváb étkezési szokásokkal is.

Die Küche unserer Ahnen von Moor. Ungarndeutsche Gerichte für Alltag und Festtag
Elődeink konyhája Móron. Magyarországi németek hétköznapi és ünnepnapi ételei
Összeállították: A Móri Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai (Erdei Ferenc, Erdeiné Négele Erzsébet, Horváth-Wundele Krisztina, Négele Helga)
Mór : Német Nemzetiségi Önkormányzat, 2017.
49. o., Ill.
Nyelv: magyar-német

Az ajánlóinkban szereplő könyvek megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében.