A németek betelepítésüktől kezdve igen hosszú időn át szinte zavartalanul éltek Magyarországon. A városi lakosság XIX. században bekövetkezett asszimilációját leszámítva a különféle települések magyarországi német közösségeiben nem sok minden változott. Az 1920-as trianoni szerződés ahhoz vezetett, hogy bár a magyarországi németség ötszázezres létszámával az országban maradt más nemzetiségekhez képest a legnépesebb lett, ugyanakkor az asszimiláció által is fenyegetve volt. Bleyer Jakab és követői felismerték, hogy ennek elkerülése érdekében a népcsoportnak nyelvi-politikai autonómiát kell biztosítani, ezért 1924-ben megalapították a Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet. Bleyer 1933-ban bekövetkezett halálát követően a magyarországi német nemzetiségi politikában egyfajta űr keletkezett. A második világháború kitörésekor a radikális Basch Antal Ferenc által 1938-ban alapított Volksbund vált a magyarországi németek egyetlen legitim szervezetévé. Bár kezdetekben azt nem kommunikálták világosan, hogy a Volksbund törekvései és céljai teljes mértékben a hitleri Németországnak voltak alávetve, illetve annak kiszolgáltatva. Az SS-sorozások engedélyezésével a magyar kormányzat a magyarországi német férfiakat szolgáltatta ki a birodalmi német hadigépezetnek. A második világháború vége a magyarországi németek számára nem az újjáépítést, a békét vagy az újrakezdést jelentette, hanem a szenvedések kezdetét. Tízezreket hurcoltak malenkij robotra a Szovjetunióba, százezreket fosztottak meg vagyonuktól, jogaiktól, illetve űztek el Németországba.