Erzsébet Kállai-Kovács: Alle sind Verwandte

A Magyarországi Németek Könyvtára állománya nemrégiben Kállai-Kovács Erzsébet Alle sind Verwandte (Mindenki rokon) című novelláskötetével bővült. A könyv magánkiadásként jelent meg 2011-ben magyarul, melyet német nyelvre Harriet Nemeskürty és Rudolf Radenhausen fordított. A benne szereplő legtöbb történet és személy fontos és meghatározó szerepet töltött be az írónő gyerekkorában. Azért is írta meg ezeket az elbeszéléseket életének eme felhőtlen szakaszáról, hogy méltó emléket állítson szeretett nagyszüleinek, rokonainak és a Vas megyei falunak, ahol felnőtt. Kiegészítésül találunk a kötetben azonban még olyan történeteket is, melyeket teljesen az írónő fantáziája szült, de akár igazak is lehetnének.

Continue reading „Erzsébet Kállai-Kovács: Alle sind Verwandte”

Závada Pál: Wanderer

A könyv borítója

Ahogyan a világ sok országában, Magyarországon is november 2-án, azaz halottak napján szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről. Ez a nap időközben összefonódott Mindenszentek napjával, így már november 1-jén sokan virágot visznek és gyertyát gyújtanak a temetőkben. Ilyenkor az őseinkről is megemlékezünk, akiket ugyan nem ismerhettünk, de tulajdonképpen nekik köszönhetjük a jelenben való létünket ezen a világon. A gyerekeknek ilyenkor kicsit többet mesélünk és – bár egy életen át ez ellen küzdünk – erősebben megjelenik előttünk a múlandóság realitása.

 

 

 

 

 

Continue reading „Závada Pál: Wanderer”