Matthias Grecht / geboren am 8. Mai 1920

A könyv borítója

Egy ország történetét – így népcsoportunkét is – értelmezhetjük úgy, hogy tulajdonképpen egyéni sorstörténetek összességéből tevődik össze, melyeket az egyes emberek döntései, illetve országos szintű politikai döntések is meghatároznak. Tehát ha a történelmi összefüggéseket, egy országban, településen vagy családban fennálló viszonyokat szeretnénk mélyrehatóbban megismerni, érdemes az egyes emberek sorsával is foglalkoznunk.

 

 

 

 

 

 

Continue reading „Matthias Grecht / geboren am 8. Mai 1920”

Blahó Ferenc: Egy zsámbéki sváb élettörténete

A könyv borítója

A magyarországi németek 1956-os forradalom őszi harcaiban való szerepéről szinte egyáltalán nem tudunk semmit. Szerencsére vannak már olyan hiánypótló művek is, mint a szabadságharc egyik mártírjáról, Herhoff Györgyről szóló dokumentumfilm, amelyet a Zentrum-Programme im HdU rendezvénysorozat keretében is bemutattak 2016-ban. A malenkij robotra való elhurcolások, a vagyonelkobzások, jogfosztások és elűzetések több százezer magyarországi németet érintettek, melyeknek következtében a népcsoport tagjainak túlnyomó része az 1950-es évekre megfélemlítésben és elnyomásban élt. A forradalom kitöréséig csupán hat év telt el, miután 1950-ben a 84/1950. M.T.sz. minisztertanácsi rendelet alapján a Magyarországon bujkáló elűzöttek visszaszökött sorstársaikkal együtt visszakaphatták magyar állampolgárságukat. Tiszalök és Kazincbarcika, a magyarországi kényszermunkatáborok borzalmas realitása sem egy halványuló, rossz emlékként élt még a fejekben, hiszen igen közel volt még az addig eltelt időt tekintve. Mindezek tükrében a magyarországi németek forradalomban való aktív részvétele több volt mint rendkívüli.

 

 

 

Continue reading „Blahó Ferenc: Egy zsámbéki sváb élettörténete”

Sybille Krause: Joschka Fischer. Die Biografie

A könyv borítója

Manapság szerencsére kevés olyan ember akad, aki kétségbe vonná a klímavédelmi intézkedéseket vagy a környezetvédelmi szabályozások hasznosságát. Egyre szélesebb rétegek osztják a tudósok azon véleményét, hogy az éghajlati és a környezeti változások az emberiség jövőjének szempontjából életbevágóan fontosak. Ez a trend jól megmutatkozik abban is, hogy egyre több országban lesznek népszerűek a zöld pártok. Bekerülve a parlamentbe pedig a konzervatív, baloldali és liberális pártokkal konkurálnak, illetve egyre gyakrabban van szükség rájuk koalíciós kormányzás esetén is. Így történt ez Németországban is 1998-ban, amikor a kormányzati többség érdekében „vörös-zöld” koalíciós szövetség jött létre. Ekkor vált a németek számára talán különösnek, a magyaroknak pedig ismerősen hangzó, néhányaknak vicces keresztnevű Joschka Fischer világszerte ismertté. A zöldpárti politikus ugyanis 1998-tól 2005-ig Németország külügyminisztere, egyben kancellárhelyettese is volt.

 

 

 

 

Continue reading „Sybille Krause: Joschka Fischer. Die Biografie”

Maria Klotz: Claus Klotz und seine Dichtung

A könyv borítója

Egy költő műveit akkor érthetjük meg jobban, ha tudjuk, hogy milyen indíttatásból írta azokat. A művek elemzése még könnyebb számunkra, ha ismerjük az alkotó teljes életművét. A legjobb azonban, ha az önreflexiók és interpretációk közvetlenül a költőtől érkeznek, ami viszont elég ritkán fordul elő.

 

 

 

 

 

Continue reading „Maria Klotz: Claus Klotz und seine Dichtung”

Maria Erb, Maria Wolfart (Hg.): In memoriam Valeria Koch, die es hätte geben können

A könyv borítója

„A magyarországi német irodalom állócsillaga” – Koch Valériát mint költőnőt a germanista Szabó János szavaival jellemezhetjük a leglényegretörőbben.
Koch Valéria sajnos nagyon korán, 49. életévében hunyt el Budapesten, 1998-ban. A napvilágot 1949-ben látta meg Szederkényben. 2019-ben lett volna tehát 70 éves, mely kapcsán emlékév keretében emlékeztek meg róla. Az eseménysorozat már 2018-ban, halálának 20. évfordulója alkalmából megkezdődött egy a Magyarországi Németek Házában megtartottkiállításmegnyitóval egybekötött megemlékezéssel. A rendezvényt „Koch-Tour“ projektnéven a rákövetkezendő hónapokban több helyszínen is megtartották. A Magyarországi Német Színház Valéria verselt világa című előadásávalcsatlakozott az emlékévhez, melyet végül ennek az emlékkönyvnek a kiadása tett igazán emlékezetessé.

 

Continue reading „Maria Erb, Maria Wolfart (Hg.): In memoriam Valeria Koch, die es hätte geben können”

Paál Vince: A politika és a publicisztika vonzásában. Gratz Gusztáv pályafutása

A könyv borítója

Ha olyan vezető személyeket kellene megemlíteni, akik a magyarországi németek történelmét a 20. század első felében jelentősen befolyásolták, akkor sokakban bizonyára Bleyer Jakab vagy Basch Ferenc neve merülne fel. Gratz Gusztáv személye sajnos azonban azok közé tartozik, akiknek az emlékét talán kissé méltatlanul kezeljük.

 

 

 

 

 

Continue reading „Paál Vince: A politika és a publicisztika vonzásában. Gratz Gusztáv pályafutása”