Schmidt Gabriella (szerk.): Elődeink. A dunaszekcsői németek régi fotókon

A könyv borítója

A digitalizációnak köszönhetően manapság már sok családban több száz órányi színes, digitális videófelvétel és számtalan fénykép is megtalálható, ezzel együtt talán sokan már nem is értékelik a fekete-fehér képeket. Ezek azonban gyakran igen értékes, a múlt egy-egy, már sohasem reprodukálható pillanatát őrzik.

 

 

 

 

 

 

 

Sok magyarországi német család esetében az ősök múltja, amikor még élték hagyományaikat, már csak régi fotók formájában köszön vissza. Ezeket a képeket sajnos gyakran nem tárolják megfelelően, idővel megfakulnak és eltűnnek. Így mindig örömteli dolog, ha megjelenik egy olyan fotóalbum, amilyen a dunaszekcsői, szélesebb közönségnek nyújtva betekintést a település magyarországi német múltjába.
2018-ban Dunaszekcsőn a kitelepítés hetvenedik évfordulójára egy fotókiállítást szerveztek. Ennek sikerén felbuzdulva adták ki idén ezt az albumot. Ugyanakkor a fotók gyűjtése és könyvbe szerkesztésük tizenöt éven át tartott. A Szekcsői Németek Nemzetiségi Önkormányzatának célja a helyi németség tárgyi és szellemi hagyatékának gyűjtése és megőrzése, a könyv megjelentetése is nekik köszönhető.

Ha manapság az ember a településre látogat, egy erősen asszimilált magyarországi német közösséget talál, ahol egyre kevesebb gyerek születik. A fotókon – melyeket olyan témákba rendeztek, mint a német utcák és parasztházak, életút, családi fotók, ünnepek – közösségi élet, munka, katonaképek – ugyanakkor egy virágzó falut látunk. A képekről a korabeli dunaszekcsői svábok szorgalma, akaratereje és összetartása köszön vissza ránk. A könyv készítőinek a fotók megőrzése mellett az is szándéka a kiadvánnyal, hogy a benne levő fényképekkel ösztönözzék a szülőket, nagyszülőket arra, hogy meséljenek a múltról a gyerekeknek. Ezzel kívánják erősíteni az utódokban a szülőfaluhoz való kötődést és szeretetet.

A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik a dunaszekcsői magyarországi németek múltja, illetve a svábokról készült archív fotók iránt érdeklődnek.

Szerkesztette: Schmidt Gabriella : Unsere Ahnen. Die Seetscher Deutschen in alten Fotos
Elődeink. A dunaszekcsői németek régi fotókon
Dunaszekcső : Szekcsői Németek Nemzetiségi Önkormányzata, 2019.
179.o. ill.
Nyelv: német, magyar

Az ajánlóinkban szereplő könyvek megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében. További információ: info@bibliothek.hu