Udo Pörschke: Verborgene Zeilen aus der Kriegsgefangenschaft. Auf Großvaters Spuren

A könyv borítója

A második világháború időszakából sok emlék egyszerűen a szemtanúkkal együtt tűnik el. Sajnos sok magyarországi családban is jellemző volt, hogy a szülők, illetve a nagyszülők ezen szörnyű idők emlékeit egyszerűen elvitték magukkal a sírba. Ennek a könyvnek az íróját az a nagy szerencse érte, hogy rátalálhatott nagyapja, Martin Welz hagyatéka közt annak azelőtt ismeretlen háborús naplójára. Ennek alapján indult kutatóútra, amiről dokumentumfilmet is forgatott, ami jelen kötet alapját képezi.

 

 

 

 

 

 

A film bemutatása Zentrum-Programme im HdU rendezvénysorozat keretében Budapesten a Magyarországi Németek Házában is nagy sikert aratott. Németországban több moziban játszották, a phoenix televíziócsatorna is sugározta. A könyvet, melyet 2017-ben adtak ki, tavaly többek közt Pécsett, a Lenau Házban is bemutatták. A filmhez képest a könyvben a szerző természetesen sokkal részletesebben taglalja a kutatás mikéntjét és felfedezéseit. Az első, több mint 23 oldalon Pörschke szüleihez, nagyszüleihez, Németországhoz mint hazájához, a német és a sziléziai német identitáshoz való viszonyáról kapunk képet. Az egyszerű nyelvezettel, bensőséges stílusban megírt történeten keresztül megtudhatjuk, hogyan jutott a háborús naplóhoz és hogyan kezdett neki a kutatásnak. Ezt követően izgalmas időutazásra kísérhetjük el az unokát a nagyapa nyomdokain. Mindezeket Pörschke egy jól strukturált, olvasmányos, dokumentumokkal, kommentárokkal és illusztrációkkal kiegészített könyvbe foglalja. Habár egy sziléziai németről van szó a történetben, sorsában vagy hasonló sorsokban németek milliói, illetve rengeteg magyarországi német is osztozhatott. Olvasás közben bizonyos identitásbeli és egyéb orientációs kérdésekre is – mint például hogy ki számíthat hősnek és ki áldozatnak egy háborúban – válaszokat kaphatunk.
A Magyarországi Németek Könyvtárában nemcsak a könyvet, hanem a filmet is kikölcsönözhetik az olvasók.

A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik a háborúval és az identitásbeni kérdésekkel kapcsolatban szeretnének különleges módon válaszokra lelni.

Udo Pörschke: Verborgene Zeilen aus der Kriegsgefangenschaft.
(Eltitkolt sorok a hadifogságból)
Auf Großvaters Spuren
(Nagyapa nyomában)
Frankfurt am Main : Westhafen Verlag, 2017.
315 o. : ill.
Nyelv: német

Az ajánlóinkban szereplő könyvek megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében. További információ: info@bibliothek.hu