Matkovits-Kretz Eleonóra (szerk.): „Messze voltam én fogságban, nagy Oroszországban”

A könyv borítója

Csaknem 70 éve, hogy magyarországi németeket hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. A túlélők hosszú ideig még csak nem is beszélhettek arról, amin keresztülmentek. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre már korábban megjelentett egy kötetet a malenkij robotról, melyben egykori foglyok visszaemlékezéseit adták közre. Az itt bemutatott 2013-as kiadványban interjúkat olvashatunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A munka hosszú évek kutatásának eredménye. A kérdezők nem tudósok, hanem lelkes önkéntesek voltak. Ennek vannak előnyei is: sok esetben személyesen ismerték beszélgetőtársaikat, akik így könnyebben megnyíltak. A legtöbb válaszoló baranyai, de néhányan a megyén kívül élnek, sőt, nyolcan az országhatáron túl.

Az interjúk szövegén kívül két tanulmány is helyet kapott a kötetben. Az első az elhurcolás menetét ismerteti, a második a rendelkezésre álló levéltári forrásokkal foglalkozik. A publikációt ajánló bibliográfia egészíti ki.

Identitásunk megőrzése érdekében fontos, hogy ismerjük népcsoportunk múltját: ezért ajánljuk a könyvet valamennyi magyarországi németnek, elsősorban azonban az ifjabb generáció tagjainak, akik számára ezek az események – szerencsére – már csak a történelem részei.

„Messze voltam én fogságban, nagy Oroszországban” Magyarországi németek szovjet kényszermunkán 1944/1945-1949. Malenkij robot interjúkötet
Pécs : Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre, 2013.
377 o. : ill.
Nyelv: magyar