Nikolaus Buzási: Zeneterapeuta

A könyv borítója

Sokféle önéletrajz létezik. Némelyek a magánéletet hangsúlyozzák ki, mások a szakmai életpályát. Buzási Miklós professzor könyve egyik aspektust sem hagyja figyelmen kívül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Buzási (szül. Becker) Miklós 1934-ben egy Somogy megyei magyarországi német család gyermekeként született. Már kiskorában elköteleződött a zenével. Az 50-es évek végén, 60-as évek elején egy dzsesszegyüttessel nemzetközi turnén vett részt, végül nem tért vissza Magyarországra. 1965-ben Németországban telepedett le, ahol később egy szimfonikus zenekar hegedűse lett. Az idő haladtával érdeklődése a zenepedagógia és a pszichológia felé fordult. Csupán 42 évesen szerzett zeneterapeutai diplomát. A 90-es évek első harmadában pszichiáterként is dolgozott, a későbbiekben vendégprofesszorként a Pécsi Tudományegyetem zeneterápia szakirány egyik alapítója lett.

A könyv életrajzi és dokumentum-jellegű írások keveréke. A szerző tudományterületének alapjait, karrierje alakulását és családtörténetét egyaránt bemutatja. Talán csapongónak tűnhet, de végeredményben élvezetes olvasmány.

A kötetet azoknak ajánljuk, akik szintén szorosan kötődnek a zenéhez, és szívesen megismerkednének egy szokatlan magyarországi német életúttal.

Buzási Mikós: Zeneterapeuta (Musiktherapeut)
Komló : magánkiadás, 2014.
177 o. : ill.
Nyelv: magyar