Reinhard Bohse: Von einem, der auszog in eine nicht vergangene Zeit

A könyv borítója

A második világháborút követő szovjet hadsereg általi felszabadítással, illetve megszállással nemcsak a Magyarországon maradt magyarországi németek, hanem a Németországba elűzöttek számára is egy új, nehéz élet vette kezdetét. Németország nyugati szövetségesek által ellenőrzött területeiből az NSZK, a szovjet megszállási övezetből pedig az NDK alakult meg. Az NSZK területén élő elűzöttek a különféle szervezeteknek, egyesületeknek, valamint az úgynevezett Landsmanschaft-oknak köszönhetően ápolhatták hagyományaikat és megélhették identitásukat is. Ezzel szemben az NDK-ban a magyarországi német múltról és az elűzetésről való beszéd, az állam vagy a kommunista rezsim kritizálása tabunak számított. Az NDK-ban zajló életről cenzúramentesen (néhány állampolgárságától megfosztott disszidenst – mint például Wolf Biermannt – leszámítva) gyakorlatilag a rendszerváltozásig és az újraegyesítésig szinte sosem lehetett nyíltan beszélni és akkor is csak igen ritkán, inkább titokban.

 

 

 

 

Continue reading „Reinhard Bohse: Von einem, der auszog in eine nicht vergangene Zeit”