Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn: Emlékezz ránk!

A könyv borítója

A rendszerváltozást követően a magyarországi németek elűzetésének témájával egyre szélesebb körökben foglalkoztak. Így nemcsak történészek által írt szakkönyvek, tanulmánykötetek kerültek kiadásra, hanem egyetemisták által írt szemináriumi és diplomadolgozatok is. Ezeken túl számos emlékirat és a még élő szemtanúkkal forgatott film is dokumentálta a történteket. A malenkij robot során elszenvedett sorscsapások nagyobb mértékű kutatására, feldolgozására, és az ezzel kapcsolatos publikációkra azonban még egy ideig várni kellett.

 

 

 

 

 

Continue reading „Makra Mónika és Gárdonyi Adrienn: Emlékezz ránk!”

Wir sprechen Deutsch – Projekt des Valeria-Koch-Bildungszentrums 2018

A kiadvány borítója

A 21. században pedagógiai szempontból igen fontos szerepet játszanak az iskolai projektek, hiszen azokban feltétel a tanulók cselekvő részvétele, illetve jelentősen elősegítik a tanulási képességek fejlesztését is. Közösségépítő, identitáserősítő funkcióit a magyarországi német oktatási intézményekben is felismerték. Jó példáját láthatjuk ennek az Abgedreht! – Magyarországi Német Ifjúsági Filmünnepen vagy a TrachtTag-on való aktív, és egyre növekvő részvétel kapcsán.

 

 

 

 

 

Continue reading „Wir sprechen Deutsch – Projekt des Valeria-Koch-Bildungszentrums 2018”

Bodrogi László – Szále László: Visszaszököttek

visszaszokottek
A könyv borítója

A magyarországi németek elűzetéséről hallva az ember legtöbbször a Nyugat- és Kelet-Németországba kitelepítettekre gondol. Ugyanakkor valószínűleg nem köztudott mindenki számára, hogy sokan közülük visszaszöktek hazájukba. A témát elsőként Tóth Ágnes dolgozta fel „Hazatértek” című könyvében, melyből megtudhatjuk, hogy ezen emberek számát 10000 főre becsülik.

 

 

 

 

Continue reading „Bodrogi László – Szále László: Visszaszököttek”

Matkovits-Kretz Eleonóra (szerk.): „Messze voltam én fogságban, nagy Oroszországban”

A könyv borítója

Csaknem 70 éve, hogy magyarországi németeket hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. A túlélők hosszú ideig még csak nem is beszélhettek arról, amin keresztülmentek. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre már korábban megjelentett egy kötetet a malenkij robotról, melyben egykori foglyok visszaemlékezéseit adták közre. Az itt bemutatott 2013-as kiadványban interjúkat olvashatunk.

 

 

 

 

 

Continue reading „Matkovits-Kretz Eleonóra (szerk.): „Messze voltam én fogságban, nagy Oroszországban””