Schmidt Gabriella – Hetényi Ádám: Adalékok a dunaszekcsői német tájnyelvhez

A könyv borítója

Sajnos túlzás nélkül kijelenthető, hogy a helyi nyelvjárások különböző mértékben ugyan, de „szinte a szemünk láttára”, az azokat még beszélőkkel együtt halnak ki. Ugyanez a helyzet a dunaszekcsői helyi sváb dialektussal is, melyet ma már gyakorlatilag nem hallani az utcákon. A települést korábban magyarok, németek és szerbek lakták, melyek közül a magyarországi németek a lakosság egyharmadát tették ki, legtöbbjük pedig tudott magyarul is. Habár a magyar nyelv erős hatással volt a helyi rajnai frank kevert nyelvjárásra, utóbbi egészen a második világháború végéig a hétköznapi, általános nyelvhasználat részeként megőrizte főbb jellemvonásait. A későbbi, megállíthatatlan nyelvvesztést számos helyi magyarországi német elűzése és az azt követő vegyes házasságok is felgyorsították.

Az előszóban azt olvashatjuk, hogy ez a könyv a teljesség igénye nélkül készült, nem nyelvészek, hanem két némettanár munkájának köszönhető. Belelapozva azonban rögtön láthatjuk, hogy igen alapos, értékes és egyedi munkáról van szó, melyben a helyi német nyelvjárás legalább egy töredékét sikerült ily módon megmenteni.

 

 

 

 

Continue reading „Schmidt Gabriella – Hetényi Ádám: Adalékok a dunaszekcsői német tájnyelvhez”

Schmidt Gabriella (szerk.): Elődeink. A dunaszekcsői németek régi fotókon

A könyv borítója

A digitalizációnak köszönhetően manapság már sok családban több száz órányi színes, digitális videófelvétel és számtalan fénykép is megtalálható, ezzel együtt talán sokan már nem is értékelik a fekete-fehér képeket. Ezek azonban gyakran igen értékes, a múlt egy-egy, már sohasem reprodukálható pillanatát őrzik.

 

 

 

 

 

 

Continue reading „Schmidt Gabriella (szerk.): Elődeink. A dunaszekcsői németek régi fotókon”