Bodrogi László – Szále László: Visszaszököttek

visszaszokottek
A könyv borítója

A magyarországi németek elűzetéséről hallva az ember legtöbbször a Nyugat- és Kelet-Németországba kitelepítettekre gondol. Ugyanakkor valószínűleg nem köztudott mindenki számára, hogy sokan közülük visszaszöktek hazájukba. A témát elsőként Tóth Ágnes dolgozta fel „Hazatértek” című könyvében, melyből megtudhatjuk, hogy ezen emberek számát 10000 főre becsülik.

 

 

 

 

 

 

 

Ugyanezt a témát dolgozta fel Bodrogi László és Szále László a „Visszaszököttek” című dokumentumkönyvben, melynek megjelenésével egy időben a német nyelvű változat („Die Zurückgeflohenen”) is kiadásra került. A kiadványban szigetújfalusi magyarországi németekről olvashatunk, akik az elűzetésük és kitelepítésük után összeszedték minden bátorságukat, hogy titokban visszaszökjenek Magyarországra.

A kötet nem szakkönyv, értéke abban áll, hogy segít megérteni olvasójának, hogy ezek az emberek miért kockáztatták meg a visszatérést, illetve mi motiválta őket erre. Sorsukat immár az itt lejegyzett beszámolókból ismerhetjük meg. A könyvben az „otthon maradt” és kitelepített magyarországi németekről, az akkoriban betelepített magyarokról illetve Szigetújfalu korabeli viszonyairól is olvashatunk.

A kötetet azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a magyarországi németek sorsa iránt, és személyes emlékeken keresztül szeretnének képet alkotni a második világháború után történtekről.

Bodrogi László – Szále László: Visszaszököttek
Budapest: Noran Libro Kiadó, 2016.
226 o. : ill.
Nyelv: magyar

Az ajánlóinkban szereplő könyvek megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében. További információ: info@bibliothek.hu