Bonifert Mária (szerk.): Kitelepítettek és hazatérők. A dunabogdányi svábok kálváriája

A könyv borítója

A kitelepítés nagy kérdései mára tisztázottak, ha ezek nem is feltétlenül közismertek. A kutatók feladata most elsősorban a lokális szint vizsgálata. Ebből a kötetből dokumentumok és visszaemlékezéseken keresztül ismerhetjük meg, hogyan folyt le a kitelepítés Dunabogdányban.

 

 

 

 

 

A szentendrei járásban lévő falu 1947-ig túlnyomó rész német község volt. A kitelepítési intézkedések gyorsak és precízek voltak: néhány nap alatt csaknem 900 bogdányi lakost vittek Németországba. Voltak azonban olyanok is, akik később megpróbáltak hazatérni.

A kötetben sokféle dokumentum szerepel.Találhatók benne többek közt plakátok, hatóságoknak írt levelek és újságkivágások. A visszaemlékezések közül különösen érdekes az, amelyben Leutenbach (Dunabogdány német testvérközsége) a könyv megjelenésekor hivatalban lévő polgármestere összefoglalja, miként élte meg gyermekként az elűzöttek érkezését. Az emlékezők között van, akit valóban kitelepítettek, de olyan is, aki végül maradhatott.

Mivel színvonalas és tartalmas kiadványról van szó, mindenkinek ajánljuk, aki a magyarországi németek sorsáról szeretne olvasni.

Bonifert Mária (szerk.): Kitelepítettek és hazatérők. A dunabogdányi svábok kálváriája. Emlékkönyv a dunabogdányi svábok kitelepítésének 50. évfordulójára
Dunabogdány : Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal, é. n.
145 o. : ill.
Nyelv: magyar-német